Gyakran felmerül, hogy a végelszámolás alá került cégnek a taggal szemben osztalékfizetési, illetve tagi kölcsönből fakadó kötelezettsége marad. A végelszámolási eljárást ugyanakkor addig nem lehet befejezni, amíg a cégnek rendezetlen tartozása van.

Ezzel kapcsolatban a következőkre támaszkodhatunk:

• a Kúria Kfv. III.35.771/2014/4. számú ítélete,
• a Kúria Kfv. 35.438/2011/5. számú ítélete – tagi kölcsön elengedése,
• a NAV tagi kölcsön-, osztalékfizetési kötelezettség rendezésére kiadott tájékoztatója.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 2012. november 27-i állásfoglalása szerint a következő megoldási lehetőségeket tartja jogszerűnek.

Azt a végelszámolás zárásáig

• vissza- illetve kifizetik;
• a tagok lemondanak róla, elengedik;
• felszámolást kezdeményeznek.

A fenti megoldásokat a cégek, illetve tulajdonosaik jellemzően nem preferálják a következők miatt.

• A kötelezettségek visszafizetésére általában nincsen forrás, ha lett volna, ezt a folyamatos működés időszakában megtették volna.
• A tagok követelésről való lemondása súlyos közterheket róhat (tao és illeték) az adós cégek terhére. (Ezt az 1. kérdésnél járjuk körbe.)
• A felszámolástól pedig a korábbi vagyonvesztés miatt viselendő esetleges felelősség lehetősége miatt ódzkodnak.

Elterjedtek ugyanakkor „népszerűnek” mondható megoldások, mint például a követelés apportálása tőkeemelés keretében, vagy a követeléssel pótbefizetés nyújtása a végelszámolás alatti cég részére. (Erről szól a 2. és a 3. kérdés. A NAV egyébként mindkét megoldást jogszerűtlennek tartja). Figyelembe véve a NAV álláspontját, mindenképpen azt tartjuk célszerűnek, ha a végelszámolásról szóló döntés előkészítése során a fenti, az adóhatóság által jogszerűtlennek tartott megoldások elkerülésével mérlegelik az eljárás megvalósíthatóságát.

1. A tagi kölcsön és az osztalék elengedése

A jogosult, amennyiben a cég kötelezettségei között nyilvántartott osztalékról lemond az adós felé, akkor azt az utóbbinál elengedett kötelezettségként ki kell vezetni a könyvekből a bevételekkel szemben. Tekintettel arra, hogy az osztalék után a társasági adót az adós már korábban megfizette, ezért elengedéskor a számvitelileg elszámolt bevétellel szemben adóalap-csökkentére jogosult. Ugyanez fő szabályként nem áll a tagi kölcsönre, így az annak elengedése révén elszámolt bevétellel szemben nincs adóalap-csökkentő tétel, tehát többlet taofizetési kötelezettség keletkezik.

Az Itv. alapján a követelés elengedése ajándékozásnak minősül. Az illeték általános mértéke a tiszta érték 18 százaléka, az Itv. 12. § (1) bekezdése szerint. Az ilyen illetékteher alól viszont mentesíti azt, akivel szemben az osztalékkövetelést elengedik, a 17. § (1) bekezdése alapján. A magánszemély tagi kölcsön elengedése után viszont az adósnak még 18 százalék illetékfizetési kötelezettsége is keletkezik.

Az illetékfizetési kötelezettséget a keletkezését követő 30 napon belül be kell vallani és rendezni kell. Erről határozatot hozott a Kúria is [Kfv. 35.438/2011/5. Közigazgatási ügyben hozott határozat Fővárosi Ítélőtábla Gf. 40.399/2015/4.]

A határozat rögzíti, hogy a végzését az „illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 1. §-ában, 2. § (4) bekezdésében, 3. § (2) bekezdés b) pontjában, 11. § (1) bekezdés c) pontjában, 102. § (1) bekezdés d) pontjában, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 579. §-ában, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 94. §-ában, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 108. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. A tagi kölcsön, mint követeléselengedés tárgya az ajándékozási illetéknek, a követelés elengedésével ugyanis a társaság vagyona gyarapodik. A felek valós akarata a végelszámolás befejezésére irányult, és a felperesnek illetékfizetési kötelezettsége keletkezett.”

2. A tagi kölcsön követelés apportálása

A NAV álláspontja szerint önmagában a cégbírósági változásbejegyző végzés nem teszi a tőkeemelést adójogi szempontból jogszerűvé, ha maga a tőkeemelés az Art. rendelkezéseibe ütközik.

Az Art. az alapelvei között rögzíti a jóhiszemű joggyakorlás elvét a következők szerint:

„1. § [A rendeltetésszerű (célhoz kötött) joggyakorlás követelménye (joggal való visszaélés tilalma)]

Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezések megkerülése.”

„2. § [A szerződés tartalom szerinti minősítésének követelménye (valódisági klauzula)]

Az adóhatóság eljárásában a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt valódi tartalma szerint minősíti.”

Az adózó olyan saját magával szemben fennálló követelést apportál, melynek kielégítésére vagyoni, pénzügyi eszközök hiányában nincs lehetőség és nem is várható, hogy lesz, így az apportált követelés nem bírt olyan vagyoni értékkel, melynek segítségével a társaság eredményes működése helyreállítható lett volna. Az eljárás nem jóhiszemű, hiszen csupán arra irányul, hogy a társaság kötelezettségét oly módon tudja rendezni, mely nem jár pénzügyi teljesítéssel, adójogi vonzattal és így a tartozása eltűnjön, ezáltal meg tudjon szűnni végelszámolással.

A NAV tehát nem tartja jóhiszeműnek, hogy egy megszűnésre „ítélt” cégnél valós forgalmi értékkel nem bíró követeléssel, amelynek kielégítésére nincsen fedezet, tőkét emeljenek.

3. A tagi kölcsön követeléssel megvalósuló pótbefizetés

Az előző kérdésnél már hivatkozott NAV álláspont itt is fennáll, amelyik az ilyen tranzakció jóhiszeműségét vitatja. A megszűnésre ítélt cég feltőkésítését látszólagosnak tartja. Itt még figyelembeveendő, hogy a pótbefizetés a jogintézmény tartalma szerint később elvileg visszajárna, ha az abban részesülő vagyoni viszonyai azt később megengednék. A végelszámolás során viszont – továbbműködés hiányában – nem várható a vagyoni viszonyok kedvezőbbre fordulása. Így a jogosult a követelése „pótbefizetésnek” való titulálása mellett, gyakorlatilag lemond annak visszafizetéséről.

Ráadásul a megoldás nem működik általánosan. Csak olyan társaságoknál van az alkalmazásának helye, amelyek veszteség okán sajáttőke-hiányosak. Továbbá a pótbefizetésről a legfőbb szerv a Ptk. előírásai szerint (pl. kft.-knél társasági szerződés alapján) dönthet.

Kft.-knél a Ptk. 3:183. §-a szabályozza a pótbefizetés intézményét, e szerint a társasági szerződés feljogosíthatja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére szolgáló pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok számára.

A pótbefizetést tehát a tagok nem véglegesen bocsátják a társaság rendelkezésére, hanem csak ideiglenesen, amíg a pótbefizetés előírását kiváltó ok, a veszteséges helyzet meg nem szűnik. A pótbefizetéssel kapcsolatos, hogy az Szt. 38. § (4) bekezdése szerint lekötött tartalékként kell kimutatni a gazdasági társaságnál (szövetkezeteknél is) a veszteségek fedezetére a tagoktól kapott összeget, annak visszafizetéséig.